Automatic Maintenance, azaz az automatikus karbantartás a Windowsban

A Windows 8 újításairól már sokat beszéltek különböző fórumokon, a külsejéről, arról, hogy mi hiányzik belőle, ami a Hetesben megvolt, stb.
Van egy-két olyan újítás a Windows 8-ban, amely kifejezetten a rendszer biztonságát hivatott biztosítani, ebből az egyik a Defender, amely egybeolvadt a Security Essentials-szal, a másik az automatikus karbantartás, azaz az Automatic Maintenance.

Az automatikus karbantartás (fenti kép) az Action Center/Műveletközpont része, kézi indítással onnan lehet a frissen telepített rendszert átvizsgálni.

Az automatikus karbantartás alkalmával biztonsági frissítés és vizsgálat, Windows-szoftverfrissítések, töredezettségmentesítés, lemezkötet hibák felderítése, diagnosztikai ellenőrzés fut és magában foglalja a vállalati szintű Network Access Protection  biztonsági előírásai ellenőrzését a vállalati munkaállomásokon.

Javasolt, hogy csak akkor kezdődhet meg az automatikus karbantartás, amikor a processzorhasználat alacsony százalékot mutat, mivel a futó alkalmazások a teljesítményre kedvezőtlenül hatnak.

29173444A kézi indításon kívül napi szintű ütemezett karbantartás is lehetséges

62276388

Az automatikus karbantartást a Műveletközpont a saját ikonján jelzi

47573477

A Műveletközpont beállításainál ellenőrizhetjük, hogy milyen műveleteket állítottunk be és melyiket nem.


Hasonló bejegyzések
Ultimate Windows Tweaker 4
A Windowsmix oldal hasábjain volt szerencsénk a készítők jóvoltából ezt a remek kis Windows mindenest bemutatni és rendszeresen használtuk.   Akkorban még Mixáj készített hozzá remek fordítást is. Most megjelent a Windows 10 ...
Bővebben...
A lejátszók elitje – Zoom Player
Évekkel ezelőtt már írtam róla. Sokaknak nem jön be a Windows saját lejátszója, ezért ismét szóba hozom ezt a remekül összerakott, millió formátumot támogató, kiválóan testre szabható lejátszót.   Az első verziója elég ...
Bővebben...
A kék halál (BSoD) hibaüzenetei és lehetséges megoldásaik
A Microsoft operációs rendszereiben a Windows'95 óta egyetlen biztos pont létezik, a kék halál (BSoD=Blue Screen of Death, a halál kék képernyője). Ez egy olyan sikeres része a rendszernek, hogy ...
Bővebben...
AOMEI Partition Assistant Pro 5.8
Az Aomei Partition Assistant Pro egy egyszerű, teljes körű és megbízható partíció és disk manager Windows PC-k és laptopok számára. Egy sor nagy teljesítményű eszközökkel biztosítja a maximális lemezterület használatát és javítja ...
Bővebben...
Viszlát Metro, Modern és Universal! Üdv Windows apps!
Amikor a Windows 8 béta megérkezett, a Microsoft bemutatta az új alkalmazásokat és a dizájnt, Metro összefoglaló név alatt. De miután néhány jogszabály fejfájást okozott, a cég leállította, a ...
Bővebben...
Ha nincs más  mód a Windows.old törlésére…
Sokakat elkeserített a windows.old könyvtár, mert a szabványos törlési eljárás - Disk CleanUp - nem vezetett eredményre.   Bármilyen és bármekkora probléma van a könyvtár törlésével, a leghatékonyabb megoldást közreadjuk.   Nyiss rendszergazdaként egy ...
Bővebben...
Onedrive szinkronizáció leállítása
Ha nem használod a Microsoft Onedrive nevű szolgáltatását, vagy nagyon zavar, hogy gyakran szinkronizál a könyvtárad és a felhő között, van rá mód, hogy a felesleges műveletet leállítsuk.A Helyicsoportházirendet használjuk ...
Bővebben...
Windows 8 gyorsítása, szolgáltatások biztonságos eltávolítása
Letilthatod  valóban biztonságosan  a Windows 8 felesleges szolgáltatásait. A régi jól ismert Win+R billentyűkombinációval előhívott ablakba írd be msconfig majd nyomj entert. (Metro felületen mozgasd a kurzort a jobb alsó sarokba, ...
Bővebben...
Amikor az appok lassan töltenek be
Amikor a Windows 8/8.1/10 appjai nagyon lassan töltődnek be, akkor a felhasználó hibára, vagy bugra gyanakszik. Pedig csak egy konfigurálatlan betöltésről van szó, módosítanunk, illetve rövidítenünk kell az appok betöltési ...
Bővebben...
Driver Magician 4.8
A Driver Magician egy professzionális megoldás eszközmeghajtók biztonsági mentésére, helyreállítására, frissítésére és eltávolítására Windows alatt. (Windows 98/ ME/ 2000/ XP/ Server 2003/ Vista/ 7/ 8/ 8.1)   Letölthető növember 27. péntek reggel 9 ...
Bővebben...
A Parancssor parancsai és használatuk X. (T-W)
Sorozatunkban a Parancssorban (Command Prompt) használt gyakoribb parancsokat és használatuk módját írjuk le. Megtalálhatjátok a parancsban használható kapcsolókat és némi magyarázatot is a használatukhoz. Mivel a lista közel sem kicsi, ...
Bővebben...
A rendszer stabilitásának ellenőrzése (Computer’s Reliability)
A Windows 7 rendszer tartalmaz egy alkalmazást, amellyel a rendszer stabilitását figyeli, és folyamatosan besorolja egy 1-10-ig terjedő skálán, melyen a 10-es a legstabilabb rendszer (nem történt semmilyen probléma futás ...
Bővebben...
Ultimate Windows Tweaker 4
A lejátszók elitje – Zoom Player
A kék halál (BSoD) hibaüzenetei és lehetséges megoldásaik
AOMEI Partition Assistant Pro 5.8
Viszlát Metro, Modern és Universal! Üdv Windows apps!
Ha nincs más mód a Windows.old törlésére…
Onedrive szinkronizáció leállítása
Windows 8 gyorsítása, szolgáltatások biztonságos eltávolítása
Amikor az appok lassan töltenek be
Driver Magician 4.8
A Parancssor parancsai és használatuk X. (T-W)
A rendszer stabilitásának ellenőrzése (Computer’s Reliability)

1,344 

Megjegyzés hozzáfűzése

Generic selectors
Csak pontos találatok
Keresés a címekben
Keresés a tartalomban
Keresés a bejegyzésekben
Keresés az oldalakon
WP-Backgrounds by InoPlugs Web Design and Juwelier Schönmann

Automatic Maintenance, azaz az automatikus karbant…

Szerző: Mesant Olvasási idő: 1 min
0
  • Üdvözlünk vendég!

Bejelentkezés

Elfelejtett jelszó

Regisztráció

Szavazás

  • Ismét megkérdezzük, hogy tetszik a még nem kész oldal külseje?
    A maximálisan választható pontok száma: 1
  • Loading ... Loading ...