Az Asus és a csigalassú USB3.0 története. 1


Egy haverom, pár nappal ezelőtt vett egy korszerű, ASUS márkájú notebook-ot. Nagy örömmel hazavitte, dédelgette és mosolyogva babusgatta.

Majd megkérdezett engem, milyen sebességgel kéne ennek a notinak hajtani az USB3.0-s lemezeket? Képet is mellékelt hozzá.

viber kép

Hát ez bizony nem sok. Mint kiderült, a mérést megelőzően már visszavitte a boltba, ahol kissé meglepett  módon álltak hozzá a kérdéshez, melyszerint miért hasonló az usb2 és usb3 kivezetések sebessége egymáshoz?

 

A cimbora járatos szoftver és hardver ügyekben, a két kivezetést meg tudja egymástól különböztetni. Megkapta a választ a fejrázást, elutasítást, hümmőgést.

 

Megpróbáltuk összedugni a fejünket, próbáltam nyugtatgatni, mert nem kissé ideges volt, hogy a több mint 200 ezerbe kerülő noti, USB3 szekciójának sebessége, alig gyorsabb az ecetes uborkánál.

 

 

Hasonló problémákkal nem találkoztam, pedig régóta, ugyanilyen márkájú alkatrészekből összerakott asztali gépet használok.

Felkerestük az Asus oldalát, ahol abból a híres AI Suite vezérlő alkalmazásból, nem találtunk a notihoz megfelelőt. A noti saját oldalán is alaposan körülnéztünk, de semmi érdemleges nem volt fellelhető.

 

Sokáig nem történt semmi említésre méltó, azt ecseteltem, mit lehetne a notival csinálni, vidd el szervízbe, ismerős hardvereshez, vagy szabolcsi javasasszonyhoz, tanácsoltam én, de akkor már tőlem is nagyon ideges lett.

 

– Hoppá!

– Elestél? – kérdeztem én.

– Nem, valami jött  – mondja Ő.

89a21259d5f60d1996bc444bb0f15f48ed857292c3c2dad687c0aaaf59b2fb4d

– Oké, indítsd újra és kezd előlről a mérést.

 

dec7ac69d5621497200a1be576d5d726557e917c09c4db622d580159366f20f9

Hát ez így mindjárt más!

 

–  Te – mondom- ilyen vezérlőt miért nem találtunk az Asus oldalán?

–  Mert nincs!

 

Tényleg nincs.

 

A világ egyik legjobb hírű, kiváló hardvereszközöket gyártó cégénél porszem került a gépezetbe. Felvettek ugyanis egy hanyag disznót, aki mosolyogva felveszi a fizetését, de arra képtelen, hogy a munkáját elvégezze.

 

intel.

Intel vezérlőből ezt találtuk az Asus oldalán…

Tanulsága is van a történetnek.

A haver nem túlzottan kedveli a Windows 10-et, a Hetesre esküszik. A Microsoft új operációs rendszere megoldotta azt a problémát, ami az ASUS-nál keletkezett és két magyar fickó együttesen nem tudtak megoldani.

 

 

 

 

 

  


Hasonló bejegyzések
GPT/UEFI telepítés SSD-re másképpen.
E sorok írója - egészséges lustaságánál fogva -  nem szándékozott eltávolítani a telepítést megelőzően valamennyi meghajtót (SSD M.2 és külső HDD), viszont kíváncsi volt rá, hogy másképpen meg lehet e ...
Bővebben...
A külső meghajtó parancssoros javítása, formázása
A Windowsban lévő parancssor, a korábbi MS Dos rendszerből megmaradt változat, nagyon sok megoldásra képes!   Ha olyan helyzetbe kerül a felhasználó, hogy az USB, vagy külső merevlemez meghajtó elérhetetlenné vált, akkor ...
Bővebben...
Kingston Ironkey – Gyorshír
A Kingston bejelentette, hogy megszerezte az Ironkeyt,  az USB technológiával együtt és az Ironkey-t gyártó Imation cég vagyonát. Az Ironkey már ismert volt  fizikailag edzett és vízálló fém vázával az USB-meghajtók ...
Bővebben...
Írásvédettség feloldása az USB pendrive esetében
Oldalunk Fórumán kapott információk alapján, több felhasználó esetében is előfordult, hogy a számítógéphez csatlakoztatott pendrive írásvédettségére hivatkozva a rendszer hibajelzést adott. A probléma megoldása a beállításjegyzékben található: Írd a keresőbe/futtatásba regedit Navigálj el a HKEY_LOCAL_MACHINE ...
Bővebben...
Bootolható USB pendrive készítése
Amikor egy operációs rendszer olyan lehetőségeket ad a felhasználó kezébe, hogy bizonyos feladatokat a rendszerrel meg tud oldani, akkor nem szükséges egyéb segédprogramokat letölteni, vagy alkalmazásokat megvásárolni.A Windows operációs rendszere ...
Bővebben...
A Rendszerkonfiguráció (msconfig) használata
A Rendszerkonfiguráció (msconfig) a Windows indítását megakadályozó problémák azonosítását segíti. A Windows indítása történhet úgy, hogy az általános szolgáltatások és az Indítópult programjai ki vannak kapcsolva, majd egyenként visszakapcsolhatod azokat. ...
Bővebben...
Pendrive hibátlan működése
Sokszor előfordul, hogy a felhasználó a  pendrive működésében hiányosságot tapasztal, olyan érzése van, mintha az érintkezéssel baj lenne, pl. nem működik a Readyboost és újra be kell állítani, stb... Ha fizikai ...
Bővebben...
Ismerjük e a kártevőket?
Általában tudjuk, hogy a mi a vírus és sokan hallottuk, vagy ismerjük a trójaiakat, kémprogramokat és az adware-t. De mi a helyzet a többiekkel? Vírus A számítógépes vírus úgy terjed hogy kódot ...
Bővebben...
Media Creation Tool- A Windows 10 letöltésének  eszköze
Ha telepíteni vagy újratelepíteni szeretnéd a Windows 10-et,  készíthetsz saját telepítési adathordozót USB flash meghajtóra vagy DVD-re. Az eszköz a Windows 7, 8.1 vagy 10 operációs rendszerekhez elérhető leghatékonyabb letöltési lehetőségeket ...
Bővebben...
Windows To Go?
A délelőttöm nagy része azzal ment el, hogy a Kingston Rubber USB3/32 GB-os pendrive-ra felküzdöm a Windows To Go-t. A pendrive a diskpart "alkalmazással"  bootolhatóvá tett, ntfs fájlrendszerű korrekt partícióval rendelkező ...
Bővebben...
GPT/UEFI telepítés SSD-re másképpen.
A külső meghajtó parancssoros javítása, formázása
Kingston Ironkey – Gyorshír
Írásvédettség feloldása az USB pendrive esetében
Bootolható USB pendrive készítése
A Rendszerkonfiguráció (msconfig) használata
Pendrive hibátlan működése
Ismerjük e a kártevőket?
Media Creation Tool- A Windows 10 letöltésének
Windows To Go?

965 


Megjegyzés hozzáfűzése

Egy kis gondolat “Az Asus és a csigalassú USB3.0 története.

  • SolidRock
    SolidRock

    Hm, valóban érdekes sztori. Régebben nekem is Asus alaplapom volt. Akkoriban nem tapasztaltam ilyen anomáliát. Jelenleg Gigabyte alaplapom van (egyéb külső tényezők miatt), szerencsére nem tapasztaltam hasonló dolgot.

    Mindenesetre az Asus termékek (főleg az alaplapok) minőségét ez nem befolyásolja, csupán beárnyékolja a supportot.