Bejelentkezési parancsfájl futtatásának konfigurálása

A Windows konfigurálásának nagyon komoly jelentősége van. A Windows folyamatokat ízekre szedő profik, az amúgy is nagyon gyors bejelentkezéssel rendelkező Windows 8/8.1 szisztematikus konfigurálásával másodperceket spórolhatnak. A bejelentkezési parancsfájl futtatása a nem konfigurált rendszerben bizonyos lassulást okoz, mert egyszerre fut a bejelenkezéssel, a rendszerindítással kapcsolatos és az abban részvevő összes fájllal. A parancsfájl késleltetése egy olyan időpontra, amikor már a felhasználó régen be van jelentkezve, észrevehetően gyorsabb belépést tesz lehetővé.
Futtatásba (win+r) írjuk be gpedit.msc majd navigáljunk el a
Számítógép konfigurációja/Felügyeleti sablonok/Rendszer/Csoportházirend
ablakig(ld. felső kép). A jobb oldali részben keressük meg a Bejelentkezési parancsfájl késleltetésének meghatározása sort, két kattintással megnyitjuk, majd Engedélyezzük.
Látható, hogy konfigurált esetben az alapértelmezett beállítási érték 5 perc. Ez alatt az idő alatt már bőven a rendszerindításon túl vagyunk, már el is felejtettük az indítást, tehát a parancsfájl futtatásának semmilyen hátrányát nem szenvedjük. Öt percig a Windows Script Host nem indul el (wscript.exe). Hagyjuk jóvá az 5 percet. lépjünk ki a szerkesztésből és indítsuk újra a gépet… 


Hasonló bejegyzések
TPM modul beszerzése és telepítése
A kedvenc boltomban, amikor a  TPM megrendelését telefonon intéztük, kissé meglepett hangokat hallottam. Aztán az egyeztetés során elkérték az alaplap típusát és számát, megrendelték a modult az Asustól. Azt mondták ...
Bővebben...
Broadcast earth globe - travelling informations
A globális mobilhálózat ötlete mintegy negyven évvel ezelőtt a Nemzetközi Tengerészeti Szervezet (IMO) által vetődött fel , hogy a hajók folyamatosan kapcsolatot tarthassanak vagy segítséget hívhassanak vészhelyzetben.   Részben ezért hozták létre az ...
Bővebben...
Egy Android 6 frissítés margójára.
Az Asus Zenfone telefonok egyes típusainak szoftverfrissítése augusztus 31.-re volt tervezve. Ma a délelőtti órákban az interneten, már pontos információk voltak olvashatóak. Miután nagyfokú türelmetlenség lett rajtam úrrá, nem vártam ...
Bővebben...
A pénztárca-kímélő fejlesztés története
Miután 3 éve hajtottam végre komolyabb fejlesztést a számítógépen, ideje volt hogy alaposan átgondolva - aránylag kevés pénzből -  egy kis gyorsítást hajtsak végre a rendszeremen.   A mintegy 4 éve gyártott ...
Bővebben...
Képek és funkciók a Windows Phone új rendszeréből.
Az új előzetes Windows 10 a telefonon  új funkciókat, lehetőségeket tár a felhasználó elé.        A zárolási képernyő használatához több lehetőség biztosított, alkalmazások képe is betehető.        A telefon biztonságos használatához zárolási jelszó használata ...
Bővebben...
A Spartan az új Windows böngésző lesz és azok, akik a fejlesztésben részt vettek, állítják, hogy ez lesz az Internet Explorer helyett a böngészők igazi modern változata. ...
Bővebben...
Amikor a pendrive kikapcsolja a számítógépet!
Esetenként a felhasználók szembesülnek azzal a problémával, hogy a számítógép leáll, vagy újraindul, amikor  egy USB-eszközt csatlakoztatnak. Ennek több oka is lehet, mint például az USB portok problémája, de ez nagyon ritkán fordul ...
Bővebben...
Egy frissítés képei
Kiverte a biztosítékot a bennfentesek körében a 13.-án péntek esti 17017 sz. előzetes érkezése. Illetve meg nem érkezése. Az esti frissítés letöltésé problémába ütközött:   "An update is being prepared for your ...
Bővebben...
Számítógép ház cseréje
Sokszor szereltem számítógépet. Főleg a sajátomat, mert másét nem szeretem babrálni, azt hiszem ezzel mindenki így van, aki nem abból él. Össze -, és szétszerelés, alkatrész cseréje már kellő tapasztalattal ...
Bővebben...
Amit csak megtudhatsz a két sim kártyás mobiltelefonokról..
A Windowsmix oldal hasábjain ritkán szoktam weboldalakat ajánlani, de egy problémamegoldás keresése miatt találtam rá erre a remek kis oldalra, ahol a két sim kártyás mobilokkal kapcsolatos valamennyi információ rendelkezésedre ...
Bővebben...
Megérkezett a Windows 10 1511 első összegző frissítése!
Alig gördült ki a Microsoft versenyistálló Treshold 2 1511 üdvöskéje, máris egy összegző frissítéssel lepték meg a felhasználókat. Minden Windows felhasználó számára megérkezik az  értesítés, hogy hamarosan - ha nem is ...
Bővebben...
TPM modul beszerzése és telepítése
Globális mobilhálózat
Egy Android 6 frissítés margójára.
A pénztárca-kímélő fejlesztés története
Képek és funkciók a Windows Phone új rendszeréből.
Spartan, vagyis a spártai
Sok boldogságot kívánunk a Nőnap alkalmából!
Amikor a pendrive kikapcsolja a számítógépet!
Egy frissítés képei
Számítógép ház cseréje
Amit csak megtudhatsz a két sim kártyás mobiltelefonokról..
Megérkezett a Windows 10 1511 első összegző frissítése!

544 

Megjegyzés hozzáfűzése

Generic selectors
Csak pontos találatok
Keresés a címekben
Keresés a tartalomban
Keresés a bejegyzésekben
Keresés az oldalakon
WP-Backgrounds by InoPlugs Web Design and Juwelier Schönmann

Bejelentkezési parancsfájl futtatásának konfig…

Szerző: Mixáj Olvasási idő: 1 min
0
  • Üdvözlünk vendég!

Bejelentkezés

Elfelejtett jelszó

Regisztráció

Szavazás

  • Ismét megkérdezzük, hogy tetszik a még nem kész oldal külseje?
    A maximálisan választható pontok száma: 1
  • Loading ... Loading ...