Black Friday – szubjektív körkép

Véletlenül, egészen kora reggel óta, figyelemmel kísérem a Black Friday, azaz a Fekete Péntek – nem Robinson Crusoe segítőtársa révén – elhíresült éves eladási akciót.

black-friday-wembl_3121002k-large_transqvzuuqpflyliwib6ntmjwfsvwez_ven7c6bhu2jjnt8

 

Korrekt elvre vall, hogy van, ahol az akció nem egy, hanem három napra, vagy egy hétre szól, ahol mindenféle számítógépes kiegészítő kedvezményesen megvásárolható.

 

Körülnéztem az egyik legnagyobb hazai webáruház oldalán (ahol ugyanabban az időben 130 ezren voltunk bejelentkezve) és még vizslattam három elektronikai, számítástechnikai cikkeket árusító webáruház kínálatát is.

 

Aki arra számít, hogy féláron top ligás mobilt, vagy fillérekért laptopot, netán csúcstechnikát vásárolhat szinte ingyen, az nagyon csalódni fog!

ms

Van azért kivétel is.

 

Összességében, anélkül, hogy bármiféle vásárlási szándék, pénzköltési roham, vagy kíber-kavar elkapott volna, az a véleményem, hogy sok cég, bolt, webáruház az elfekvő készleten akar túladni, külön figyelemre, sóhajtásra, netán az asztaltól való felugrásra, boltba rohanásra  méltó árucikk, vagy régóta áhított kütyü nem mozgatta meg szügyömet.

 

A javarészt kevésbé kurrens holmik persze, attól még elkelhetnek, hiszen a kék pöttyös katicabogarakkal ékesített wifi egér, vagy lila csíkos bögre ugyanolyan népszerű lehet, mint a kétszázezerről 195-re leárazott 5 gigás VGA kártya, vagy a 40%-kal leárazott Noname 140 centis tévé.

 

Egész éves józan vásárlási szokásainkat, ésszerű befektetéseinket meghazudtolván, veszünk piros golyóstollat, kék/zöld/sárga boxeralsót, vagy eleve barna tojlet papírt, mert az még nincs otthon.

 

Én maradok tisztelettel itthon és nyugton a seggemen.


Hasonló bejegyzések
November 10.-én érkezik az őszi frissítés!
A korábbi dátumokkal ellentétben, a legújabb információk szerint a nagy őszi frissítés ( a TresHold 2) november 10.-én érkezik.   Sok dolog jön az őszi frissítéssel, UI fejlesztések, Edge-fejlesztések és új üzenetkezelő alkalmazást kapunk. ...
Bővebben...
Microsoft Update Fix
Felhasználók tízezreinek van problémája a frissítésekkel. A különböző hibák orvoslása vagy az internetről származó tippek, ötletek alapján kerül bevetésre, vagy a Microsoft által korábban kiadott különböző megoldások váltak sikeressé, vagy ...
Bővebben...
Automatic Maintenance, azaz az automatikus karbantartás a Windowsban
A Windows 8 újításairól már sokat beszéltek különböző fórumokon, a külsejéről, arról, hogy mi hiányzik belőle, ami a Hetesben megvolt, stb. Van egy-két olyan újítás a Windows 8-ban, amely kifejezetten a ...
Bővebben...
Ismerd meg a Macrium Reflect szoftvert!
Ezelőtt 3 évvel találtam rá a Macium reflect szoftverre. Partíció és operációs rendszer klónozásában vettem hasznát. Az ingyenes változat bőven tudja azt, ami otthon, egy irodában a mentésen, visszaállításon túl, a ...
Bővebben...
A Microsoft hivatalossá tette, hogy a Windows 7 Service Pack 1 mainstream támogatása január 13-án lejár, a "kiterjesztett támogatás" 2020. január 14-én jár le. A népszerű rendszer az asztali ...
Bővebben...
A digis email hányattatott sorsa – Szubjektív
Akinek DIGi-s előfizetése van, tudja, hogy nem túl kedvelt a digkábeles email cím az email kliensek körében .     Kezdjük az alapoknál:   1, Windows Posta   Sokáig kínlódtam vele, bevittem az adatokat. Nem akarta felismerni, ...
Bővebben...
Tegyünk rendet a fejekben SATA/IDE/AHCI
Aki új alaplapot vesz, nagyon gyakran azzal kezdi a munkát, hogy miután összekötötte a hardverelemeket, tolja is fel az operációs rendszert. A BIOS vagy UEFI alapbeállításait nem is ellenőrzi, aztán ...
Bővebben...
Alapértelmezett mappa ikon megváltoztatása
Ha nem tetszik az alapértelmezett mappaikon, vagy megtetszett egy másik és azt akarod alapnak? Íme a megoldás Ha nem akarjuk, hogy az alapértelmezett mappaikon legyen,  megváltoztatására  van lehetőség. 1.) Először nyomjuk meg a Windows + R ...
Bővebben...
Az Asus egyik zászlóshajója
Sok mobiltelefonom volt már, kezdődően a 90-es évektől. Először Motorola, aztán Ericcson több verzió, majd az okostelefonok kora beköszöntött.     Sok próbálkozásom volt. Tavaly vettem egy sikeres telefont, de pár nappal ezelőtt, ...
Bővebben...
Egy gépfejlesztés története
Közel 3 évvel ezelőtt állítottam össze egy, akkor jó közepes konfigurációt,  Asus P8B75M-LX alaplap, hozzávaló Hyperx memória  és egy i3 3240 jelzésű processzor kiválasztásával.   Az eszközök - a memóriát kivéve - ...
Bővebben...
Új, fantasztikus mobil témákat tett elérhetővé a Huawei
A Huawei telefonokat használók részére a gyártó tájékoztatást küldött, rengeteg, szebbnél szebb újdonságot tett elérhetővé. Ajánlom, hogy egy egy téma letöltésénél legyetek figyelemmel a téma EMUI verzió követelményére. Ami nekem tetszett ...
Bővebben...
Megérkezett a Microsoft Translator! Gyorshír!
Megérkezett a nyelvek közötti offline és online átjárást, oda-vissza fordítást biztosító Microsoft Translator alkalmazás.   Az alkalmazás az Áruházból letölthető PC és mobil eszközre is.  
Bővebben...
November 10.-én érkezik az őszi frissítés!
Microsoft Update Fix
Automatic Maintenance, azaz az automatikus karbantartás a Windowsban
Ismerd meg a Macrium Reflect szoftvert!
Windows 7 mainstream lejár január 13.-án.
A digis email hányattatott sorsa – Szubjektív
Tegyünk rendet a fejekben SATA/IDE/AHCI
Alapértelmezett mappa ikon megváltoztatása
Az Asus egyik zászlóshajója
Egy gépfejlesztés története
Új, fantasztikus mobil témákat tett elérhetővé a Huawei
Megérkezett a Microsoft Translator! Gyorshír!

476 

Egy kis gondolat “Black Friday – szubjektív körkép”

Megjegyzés hozzáfűzése

Generic selectors
Csak pontos találatok
Keresés a címekben
Keresés a tartalomban
Keresés a bejegyzésekben
Keresés az oldalakon
WP-Backgrounds by InoPlugs Web Design and Juwelier Schönmann

Black Friday – szubjektív körkép

Szerző: Mesant Olvasási idő: 1 min
1
  • Üdvözlünk vendég!

Bejelentkezés

Elfelejtett jelszó

Regisztráció

Szavazás

  • Ismét megkérdezzük, hogy tetszik a még nem kész oldal külseje?
    A maximálisan választható pontok száma: 1
  • Loading ... Loading ...