Tegnap érkezett: 17025 előzetes

Sokan tudjátok az előző cikkből, hogy megszenvedtem az előző (17017) verzióval, ami sehogy sem akart frissülni. A Microsoft adatai szerint 21-szer próbálta magát telepíteni annak ellenére, hogy szüneteltettem a frissítését.

17017up-800x438

 

 

Aztán tegnap este 7 körül olvasom, hogy kiadták a 17025.-öt, kikapcsoltam a szüneteltetést, azonnal megjelent az update-n. A frissítési módszert már ismeritek, az online szakasz abból áll, hogy előkészíti a telepítést, letölti a szükséges állományokat, majd telepít. Igen aprólékosan dolgozott, ráértem, nem nehezteltem, talán ez a sok idő az alaposság látszatát kelti. Százalékonként lépegetett el az újraindításig.

 

 

Onnan más egyenes volt az út, 12 perc alatt kész voltunk.

Stabil és gyors rendszer, de nem hibátlan, a Visszajelző központban ma reggelre már tetemes mennyiségű panasz gyűlt össze, többek között én is küldtem egyet:

appcrash

A Fluent Design újabb – de apró lépésekkel gazdagodott, íme a Naptár külseje

calender

A lényege ennek az előzetesnek, hogy rengeteg hibajavítást kapott, egy csomó hibát megoldottak, amelynek nagy részével magam nem találkoztam ugyan, de ez már csak így szokott lenni, van akinél minden oké, van akinél semmi sem.

Ebben az esetben jól jártam, mert a 17004-es óta sokat vesződtem az előzetes verziókkal.


Hasonló bejegyzések
Sikeres volt a tegnapi Microsoft akció
A tegnapi napon - miután patch kedd volt - megérkezett este, a szokott időben egy összegző frissítéssel a  14393.953-as verzió. Majd pár óra múlva a bennfenteseknek megérkezett a már mindenféle ...
Bővebben...
Amit a memóriákról tudni érdemes.
Kezdeném egy személyes emlékkel. Amikor a 80-as évek vége felé a munkahelyemen az első PC-t megkaptam, 1 MB, nem tévedés 1024 KB memória volt benne. Ez 640 KB alap és ...
Bővebben...
Megérkezett a Windows 10 1511 első összegző frissítése!
Alig gördült ki a Microsoft versenyistálló Treshold 2 1511 üdvöskéje, máris egy összegző frissítéssel lepték meg a felhasználókat. Minden Windows felhasználó számára megérkezik az  értesítés, hogy hamarosan - ha nem is ...
Bővebben...
Új Start menü tervezés alatt! – Gyorshír
A bennfentes, aki türelmetlenül várja, hogy kipróbálja az új Start menüt, számára a Microsoft jó hírekkel szolgál.   Ha minden a tervek szerint halad, az új Start menü  a következő Insider Preview Build-ben - ...
Bővebben...
End Of Road sign. Depression. Problems. Despair. No more options.
Korábban a Microsoft megerősítette, hogy a Windows 10 ingyenes frissítés ajánlata  július 29-én véget ér, ami azt jelenti, hogy ezen időpont után bárki számára, aki   frissíteni akar Windows 10 operációs rendszerre, ...
Bővebben...
Szolgálati közlemény!
Bár már többször említést tettünk róla, ez az oldal már nem az ucoz oldala, hanem magyar tárhelyen, teljesen megszabadulva korábbi tárhelyünktől a saját magunk urai lettünk.       Következésképpen: 1, Az ucoz regisztráció ide ...
Bővebben...
A 14971-es előzetesről pár keresetlen szóban.
A bennfentesek velem együtt, pár napja nyúzzuk ezt az előzetest. Nagyon vártuk, mert az elődjével elég sok probléma volt. Némi csalódás az új funkciók mellett, hogy új bugok is jelentkeztek, rendszertelen ...
Bővebben...
Frissítésem története (Windows 7-ről 10-re)
Nagyon sok fórum szól a Microsoft vadonatúj rendszerének, a Windows 10-nek a hiányosságairól. Jómagam elég kiváncsi ember vagyok, amihez egy minimális informatikai tudás is párosul.  (Windows telepítés nem okoz gondot!) Mielőtt hozzá ...
Bővebben...
Új, összegző frissítést kaptunk.
Már több mint egy hónap telt el a Windows 10 végleges változat kiadása óta  és az operációs rendszer már sok frissítést kapott, a legújabb tegnap este zajlott le.   A Microsoft kigördítette a ...
Bővebben...
Néhány fontos információ a Windows 7/8/8,1 frissítéséről
Sokmillió PC felhasználó türelmetlenül várja, hogy letölthesse és telepíthesse a Windows 1 előzetes változatát. Néhány közülük még azt tervezi, hogy fejleszti a meglévő Windows 7 és a Windows 8 / ...
Bővebben...
A Microsoft és a reklámok – Gyorshír
A Microsoft erőteljes reklámkampánya megszelidült. Történt ugyanis, hogy az új koncepció alapján, az évtizedekig ingyenes Mahjong és Solitaire játékok kedvelőit, minden indítás alkalmával 30 másodperces reklámfilmmel bosszantotta.   Ugyanakkor tudtunkra adta, hogy ...
Bővebben...
Holnap érkezik a 10558.  előzetes!
Az új előzetesre a holnap  nap folyamán frissíthetnek a Bennfentesek. Hogy az előzetes magyar nyelven elérhető lesz e, arról nincs információ. Új funkciókat kapunk a Start menühöz és új ikonokat kapunk ...
Bővebben...
Sikeres volt a tegnapi Microsoft akció
Amit a memóriákról tudni érdemes.
Megérkezett a Windows 10 1511 első összegző frissítése!
Új Start menü tervezés alatt! – Gyorshír
Windows 10 frissítési ajánlat vége 2016. július 29-én.
Szolgálati közlemény!
A 14971-es előzetesről pár keresetlen szóban.
Frissítésem története (Windows 7-ről 10-re)
Új, összegző frissítést kaptunk.
Néhány fontos információ a Windows 7/8/8,1 frissítéséről
A Microsoft és a reklámok – Gyorshír
Holnap érkezik a 10558. előzetes!

194 

Megjegyzés hozzáfűzése

Generic selectors
Csak pontos találatok
Keresés a címekben
Keresés a tartalomban
Keresés a bejegyzésekben
Keresés az oldalakon
WP-Backgrounds by InoPlugs Web Design and Juwelier Schönmann

Tegnap érkezett: 17025 előzetes

Szerző: Mesant Olvasási idő: 1 min
0
  • Üdvözlünk vendég!

Bejelentkezés

Elfelejtett jelszó

Regisztráció

Szavazás

  • Ismét megkérdezzük, hogy tetszik a még nem kész oldal külseje?
    A maximálisan választható pontok száma: 1
  • Loading ... Loading ...