Várunk, csak várunk..


A 16199 sz. előzetes verzió nem mindenkinél fut gond és hiba nélkül. A május 17-én érkezett verzió  két példánya, nálam egy gépen, de két ssd-n fut. Az M.2-es csatolójú ssd-n frissítettem vele a korábbi 1703-ast, a másik (szintén sata) ssd-n az előző előzetes verzió frissítésével.

 

 

Sajnálatos módon – pedig a hardver és szoftverkönyezet ugyanaz – eltérően működnek.

Az M.2-esen hibátlanul működik, a  másikon nem.

0601

A hibajelenség elemzése után áttekintettem a Onedrive beállításokat, minden meghajtón, tökéletesen egyformán voltak beállítva.

appcrash

Némi mérgelődés után úgy döntöttem, irány a Visszajelző központ, hátha nem tudnak a hibáról. Tévedtem. már bennfentesek ezrei jelezték a hibát.

A kényelmes hátradőlés feltételezése ebben a helyzetben nem indokolt, de számítottam rá, hogy egy ekkora baki után a Microsoft gyorsan lépni szokott, tévedtem.

Immár több mint két hete nem kaptunk sem hibajavító, sem előzetes frissítést sem.

A 16212 napvilágra kerülése már kifejezett bosszúságra adott okot. Kiadták, majd egy órán belül visszavonták.

Screenshot (10)

Amit eddig tudni lehet róla, hogy a Microsoft visszavonja a Fájlelőzmények/File History szolgáltatást, mert új mentési szisztémán dolgozik. A mentési szisztéma eddig is elavult volt, végre rájöttek, mert még a Windows 7-ből emelték át…

file_history

Ennyi kellemetlen előzmény után, ma reggel hírt adtak a weboldalak, hogy a Microsoft teszteli a 16213-ast…

Biztos ami biztos, elraktároztam a Zorin OS linux disztrót. :)

 


Hasonló bejegyzések
Új, összegző frissítést kaptunk.
Már több mint egy hónap telt el a Windows 10 végleges változat kiadása óta  és az operációs rendszer már sok frissítést kapott, a legújabb tegnap este zajlott le.   A Microsoft kigördítette a ...
Bővebben...
Az EU Adatfelügyelet kifogásolja a Windows 10 beállításait.
Az Adatvédelmi felügyelet aggályokat vet fel a Windows 10 alapértelmezett adatvédelmi beállításaival kapcsolatban. Eredetileg a Windows 10 adatvédelmi beállításai ki voltak kapcsolva, ami azt jelenti, hogy az operációs rendszer - ...
Bővebben...
A Windows 10 IP 14271-es előzetesről…
A tegnapi napon elég meglepő dolgokat és végítéletet olvastam a frissen érkezett előzetesről, melyszerint hatalmas problémákkal kell szembenéznie a frissíteni vágyó felhasználóknak. Egy elég színvonalas oldal, kevésbé színvonalas bloggerétől származó írás nem ...
Bővebben...
Holnap érkezik a 10558.  előzetes!
Az új előzetesre a holnap  nap folyamán frissíthetnek a Bennfentesek. Hogy az előzetes magyar nyelven elérhető lesz e, arról nincs információ. Új funkciókat kapunk a Start menühöz és új ikonokat kapunk ...
Bővebben...
Windows 10 tippek és trükkök.
Az alábbiakban összefoglalunk néhány Windows 10 trükköt, ami megkönnyíti a használatot a felhasználók részére:1. Spartan böngésző motorjának engedélyezése IE 11 alatt.-Az IE 11 böngésző címsorába írjuk be: „about:flags”, majd enter.-Az ...
Bővebben...
A Windows 10 hibái
A Windows 10 stabilan működik, de akadnak időnként olyan bosszantó hibák benne, amihez a felhasználónak köze sincs, megjavítani, kijavítani nem tudja. Olyan mint a háztáji, vagy a sertés tojik nagyot, ...
Bővebben...
A Windows 10 új megosztási funkciója
A Microsoft  az új megosztási funkción és annak felületén dolgozik. Az új funkció várhatóan a Windws 10 Creators Update kiadásban érkezik. Az új funkció része lesz a People alkalmazásnak. A rendszer a People ...
Bővebben...
A Wordpad, vagy Windows Write
A Microsoft Office mérete és lassúsága, sok felhasználót visszatart attól, hogy rendszeresen használja. Viszont a felhasználók nagy része csak szöveges állományokat nyit meg, olvas el vagy ír. Csak ezért egy több GB ...
Bővebben...
The Wheater Channel
Tovább folytattam a keresést, a megfelelő időjárás alkalmazás kiválasztásában. Azt hiszem megtaláltam az igazit.A The Wheater Channel egy remekbe szabott darab, külterületek, kerületek,  tájegységek ismeretével, lenyűgöző külsővel.   Fontos ez azért is, mert ...
Bővebben...
Mi történik a bennfentesekkel augusztus 2-a után?
Augusztus 2-án, a Microsoft hivatalosan kiadja a Windows 10 Születésnapi frissítést (Redstone 1 és  1607). Több mint 350 millió eszközön fut a Windows 10, ezért a Microsoft   az új frissítés kiadását tervezi, ...
Bővebben...
Megérkezett a  Windows 10 Redstone 2 első előzetese
Magyar idő szerint éjfél tájban, a benfentesek részére publikus lett  a Redstone 2 első előzetes verziója, a Windows 10 14901. A Microsoft előzetesen közölte, hogy újdonságok nemigen várhatóak, a OneCore vonalat kívánják ...
Bővebben...
Az Insider Programra való átállás
Sokan feszegetik a kérdést, hogy miért kell olyan sokat várni az első frissítésre, amikor valaki átáll a szokványos frissítési eljárásról és beállítja az Insider Program valamelyik frissítési gyűrűjét. A frissítési eljárás ...
Bővebben...
Új, összegző frissítést kaptunk.
Az EU Adatfelügyelet kifogásolja a Windows 10 beállításait.
A Windows 10 IP 14271-es előzetesről…
Holnap érkezik a 10558. előzetes!
Windows 10 tippek és trükkök.
A Windows 10 hibái
A Windows 10 új megosztási funkciója
A Wordpad, vagy Windows Write
The Wheater Channel
Mi történik a bennfentesekkel augusztus 2-a után?
Megérkezett a Windows 10 Redstone 2 első
Az Insider Programra való átállás

360 

Megjegyzés hozzáfűzése